Hatvanadik/Harmadik/Első vizslatúra

Rövid hétvégén vagyunk túl ma Bulgurral, de azért elég sok mindent préseltünk bele.

Kezdődött azzal, hogy szombat este még egyetem után találkoztunk egy kutyatrénerrel, Győrfi Henivel. Ő elég sok fontos tanácsot adott Bulgurral kapcsolatban, hogy mire kell nagyon figyelnem, és hogyan próbáljam kicsit nevelni a hétköznapokra. Ezúton is nagyon köszönöm neki, mert nem lehetek elég hálás az ilyen segítségekért! És egyúttal bocsi, hogy ha túl sokat és esetleg hülyéket kérdeznék! 🙂

Ma, vasárnap reggel irányba álltunk, és elmentünk a 60./3./1. vizslatúránkra. Hogy miért ez a sok sorszám? Egyszerű pedig: 60. vizslatúra volt, amit szerveztek (vizslatura.hu), ami azt jelenti, hogy körül-belül 6 éve lelkes vizslások időt és energiát nem spórolva megpróbálják összefogni a vizslásokat; 3. úgy jön ki, hogy immáron ez volt Bulgurral együtt a harmadik vizslatúránk együtt, az elsőn volt a nagy találkozás, a másodikon a nagy elhatározás; és a harmadikon, az első olyan túránk amikor már “szabadon” illetve kvázi gazdisan vagyunk együtt.

Szóval reggel kocsiba be, 150 kilométer utazás, majd 10 kilométer túra, és újabb 150 kilométer vissza. Szerintem a világ 99 százaléka, vagy még több, bolondnak tartana, hogy képes vagyok ilyen “őrültséget” megcsinálni. Ezek az emberek valószínűleg nem tudják, hogy mit jelent vizslásnak lenni. (Zárójelben: Konrad Lorenz után szabadon  (19. oldal) sokan nem értik mi is az az öröm.) Nagyon jó volt sok-sok vizslát látni, ahogy – szerintem sokuk – kiszabadul a megszokott környezetéből és új dolgokat fedez fel, új vizslákkal találkozik, és mindezt a legnagyobb élvezettel teszik.

Bulgi hozta az eddig megszokott formáját. Az egy dolog, hogy alig mozdult el mellőlem. Ha igen, akkor teljes pánik, hogy hol vagyok, úgy hogy persze ő ment el, és nem én. 🙂 De sikerült mindenkit elvarázsolnia, hogy mennyire aranyos és rendes vizsla. Ebbe a vizsla szempárba, már lassan hamarabb beleszerelmesedik mindenki, mint Ryan Gosling-be. 😀 Ezért nehéz megérteni, hogy mi történhetett ezzel a kutyával, hogy miért alakult ki benne ekkora félelme az emberek iránt, hogy miért van tele sebekkel. Érthetetlen és felfoghatatlan.

Jó volt találkozni olyan túrázókkal, akik olvassák vagy legalább is olvasták a blogot. Én ez már-már biztatásnak veszem, hogy érdemes csinálni. Jó volt újra a Bakonyban lenni. Jó volt élvezni a napsütést, és kicsit leégni már áprilisban, ilyen legutoljára akkor volt, mikor kint éltem Chambéry-ben.

És hogy Bulgur megdicsérésévél zárjak, el kell mondani, hogy mi még itt Budapesten ráhúztunk a túrára: az Örs vezér terétől teljesen gyalog jöttünk haza. Ez egy szimpla hat kilométeres séta, amit sikerült 1 óra körül lenyomni. Bulgur szerintem még ment volna tovább, mindaddig amíg még én is megyek. Vizslaságának ezt a részét soha nem szeretném, hogy elveszítse. Azt, hogy ő is egy Duracell nyuszi. És emellett még hatalmas agya van. Tegnap kezdtük el azt, hogy az ajtón csak akkor jön ki-be, amikor én szólok neki, addig marad; ma este már szerintem majdnem tökéletesen csinálta meg.

Úgyhogy köszönöm szépen annak az b***mnak, aki így bánt Bulgival, mert viszont nekem adta a világ egyik legszeretnivalóbb kutyáját!

U.i.: Tudom, minden gazda ezt mondja az ő kis kutyájáról, hogy ő a legszeretnivalóbb kutyája! 🙂