Kanos Bulgur

13 máj

Egy igen különleges fázisába érkeztünk Bulgur életében.

Valószínűleg hosszú idő után Bulgiban is feléledt a kan. A pénteki játék után kezdte megérezni, hogy mi is van a lába között. Bár ő még nem tudja, hogy remélhetően nem sokáig lesz igazi fiú. 😀 A hétvégi teljesen nyugodt viselkedése után kicsit megnyugodtam, hogy tényleg csak játszani akart pénteken és nem gondolta tovább a dolgot. De a tegnapi és a mai sétáltatás után már igen egyértelművé tette Bulgur igazi szándékait. Na de menjünk sorba!

CameraZOOM-20130512164000932A hétvégén kicsit szórakozni voltunk Tiszaderzsen, nagynéném hatvanadik születésnapját megünnepelni. (Innen is: Isten éltessen, Gizus!) De előtte megkapta a hámját, amivel a kocsiban biztonságban tudhatom, illetve majd a túrázáskor egy kicsit ő is kiveheti a teherhordásból a részét. Lent húsz ember és négy kutya várt rá. Teljesen jól viselkedett, és semmi gond nem volt a kutyákkal sem, leszámítva egy pár ráugatást. (@Kinga: engem abszolút nem tántorított el, hogy később még együtt bandázzunk!) Azért volt fejlődés a vizslám részéről, mert megugatott valakit, bár már találkoztak vele, de ezek szerint még nem sikerült megbarátkoznia vele. Elég szép hangja van. Még unokatesóm sem ijedt meg nagyon tőle, pedig ő nem igazán bírja az ugatást! A családi banzájt jól bírta, bár eléggé sokat mászkált, nem sokszor feküdt le.CameraZOOM-20130512164051520

Hazaúton – persze használva a hámot – végig aludt. Először még állva, aztán próbált a hátsó ülésről a fejével a nagyimnak támaszkodni. (A képek minőségért elnézést, nehéz vezetés közben jól komponált fotót csinálni. 😉 ) Végül rájött, hogy jobban teszi, hogy ha keresztben hátul elfekszik.

Vasárnap este még azért lementünk sétálni egy kicsit, na akkor találkozott az első szerelemmel. Egy szuka retriverre akart szorosabb barátságot kötni. Először ugyanolyan játékosnak tűnt, mint pénteken. Majd elkezdte a rámászást… Ma ugyan ezt csinálta, de már szegény Dalit találta meg. (@Eszter: Bocsánat!)

Azzal nincs bajom, hogy ha játszik, sőt annak nagyon-nagyon örülök. De amikor túl megy egy határon azt nem szeretem. Ilyen idősen, még ember apuka sem akarok lenni, nem hogy már nagypapa, még akkor is, ha ebpapi. 🙂

Szóval most így állunk Bulgurral! Megkapta az utolsó bőrféreg kezelését, hamarosan kiderül, hogy mi a nyár további programja, úgyhogy lassan lehet készülni a drukkolással!

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: