Tag Archives: önkéntes

Egy pár szó az önkéntesekről

29 ápr

Tegnap este miután hazaértünk Bulgurral, nekiálltam megírni egy postot a vasárnapunkról. De olyan fáradt voltam, hogy szerintem nem sok mondat volt benne, ami a világ bármely nyelvén értelmes lett volna. Na de most megszállt az ihlet. 🙂

Mint tudhatjátok Bulgurt a Futrinka Egyesület Magyar Vizsla SOS részén keresztül fogadtam örökbe. Úgy találkoztam velük, hogy mindig is a magyar vizslák tetszettek, és szerettem volna segíteni rajtuk. Így jelentkeztem, mint “fuvaros”. Igazából ez csak annyi volt, hogy kutyákat fuvaroztam ahova éppen kellett, állatorvoshoz vagy onnan el, esetleg ki Tárnokra az egyesület kennelsorához. Szerintem semmi komoly dolgot nem csináltam, csak néha besegítettem. Aztán vasárnap belekóstolhattam, hogy milyen is az igazi kutyamentés.

Ez a poszt nem a Futrinkás önkénteseknek szól, hanem róluk, értük. De szólhatna minden önkéntesről is. Mi, Bulgival vasárnap csak egy német dog kislányt hoztunk el Tiszaörsről, ahol kóborolt, de sokat kivett mindkettőnkből. Bulgur jól viselte, hogy a sietség miatt BKV-znia kellett; hogy az első ülésen kellett elférnie úgy, hogy rám nem mászhat; hogy a kocsi másik végében éppen egy lány kutya tüzel és hogy nem vele foglalkozom csak. Bennem a sok telefonálás, szervezés, intézkedés, vezetés és kutya terelés emésztett fel sok energiát. És ez csak egy kutya volt.

A Futrinkások ez az év 365 napján  jóformán 0-24-ben csinálják. Éves szinten majdnem négyszáz kutyát vesznek gondozásba. Ez közel egy nap egy kutyát jelent, ami így soknak hangzik, de kevés ahhoz képest, hogy mennyire lenne még szükség. Az érdekes az, hogy főleg fiatal, csinos nők áldoznak fel időt, pénzt, energiát, hogy segítsenek a kutyáknak. Ahogy a Corvinus-on az első félévben megtanultam, az elmulasztott lehetőség is költség, úgy igaz itt is. Ahelyett, hogy otthon ülnének semmit és semmit tennének , vagy halálra dolgoznák magukat több pénzért, inkább azt választották, hogy segítenek. Szóval többszörösen is le a kalappal előttük!

Úgyhogy azok az urak, akik olvassák bátran jöhetnek segíteni. Nem harapnak a lányok, sőt nagyon is kedvesek! 🙂 És nem kell sokat csinálni azért, hogy néha hatalmas segítséget nyújtsanak!

Így segíthetsz!

A “segítőkész” abádszalóki “állatorvosról” majd egy következő posztban mesélek! 🙂